Free background from VintageMadeForYou
-->

2017. december 22., péntek

2017 karácsonya

Igazából ez a bejegyzés nem csak a karácsonyi készülődésről szól majd, mert részben évértékelő is, másrészt a lelkem, a változásom tükre lesz.
Már többször írtam, hogy számomra mennyire fontos az egész adventi készülődés, ráhangolódás a karácsonyra, hogy az egész december csak erről szól. Szerencsére a gyerekek is igénylik már, de az idei év megint más volt a megszokotthoz képest. Éveken keresztül december 1 - én kezdtem az egész készülődést, ekkor került ki / fel az első dísz a lakásba és kezdtem el sütni és karácsonyig minden nap volt valami újdonság. Majd a "munkának" köszönhetően pár év kimaradt, mert bár díszítés volt folyamatosan, de csak december 18 - tól tudtam elkezdeni az ünnepre hangolódni, a kisfiúnk születésnapjával. Minden évben igyekeztem a lehető legtöbb helyre és persze elég sokszor elmenni, újabb díszeket, vagy alapanyagokat beszerezni, az adventi vásárba többször is ellátogatni. Az idei évre is így terveztem, de teljesen másképpen alakult.
Ma december 22 van és elég korán reggel, a második adag mosás már a gépben, a kutyák egy része mellettem horkol, halk karácsonyi zene a fülemben, nagyon álmos vagyok, de nyugodt. Szóval! December elsején elkezdtem a díszítést mire a gyerekek hazaértek, ablakok megpucolva, függönyök kimosva, a nagytakarítás felénél a gyerekek is beszálltak segíteni, viszont nem kezdtem el sütni. Ez a hónap eddig úgy ment el, hogy nem stresszeltem rá semmire, nem kapkodtam, nem költekeztem túl, mégis úgy érzem minden megvan, minden tökéletes, eddig. A gyerekekkel sütöttünk már, de csak keveset, elkészültek az ajándékba szánt csoki bonbonok, az ajándékok beszerzése (erre egy délelőttöt szántam és célirányosan vettünk meg mindent), becsomagolása megtörtént. A díszítést együtt csináltuk és az idén már a gyerekek a szobájukba maguktól kérték, hogy legyen valami más, valami nagyobb "dobás", az adventi koszorúhoz valójában beszereztem mindent, de nem készült el, maradt a már 3. éve használatban levő és a mai napig imádott, készen vásárolt, illetve azért egy nagyobb ajtódíszt beszereztem, amely egyben a luxust és az egyszerűséget tükrözi, bár az adventi naptár mellett foglal helyet. Karácsonyi dekorációt nézni, venni csak kétszer mentünk el, az adventi vásárba is csak múlt vasárnap jutottunk el. 
Minden évben imádok az utolsó napokban elmenni plázázni és nézni az embereket, ahogy rohangálnak tanácstalanul az ajándékok beszerzése miatt. Tegnap, miután megérkezett a fenyőfánk, a férjem mondta, hogy úgyis van még dolga és menjünk utána plázázni. Végül csak a "helyi" DM - be mentünk el, mert elfelejtettem mosogatószert venni + - ba, ja és aszalt szilvát sem kaptam korábban. 
Tavaly karácsony más volt, mint korábban, mert Apukám nélkül voltunk már, így mindent másképpen intéztem. Korábban az ajándékok a mi lakásunkban eldugva várták, hogy karácsony késő délutánján a gyerekkel együtt lemenjünk a szüleimhez, majd valami fondorlattal visszarohanjak és bedobáljak mindent a fa alá. Tavaly már 24 - én reggel ott sorakoztak az ajándékok és miután Jézuska írta a levelében, hogy ne kíváncsiskodjanak, így nem is nyúltak hozzá, viszont nagy volt az izgalom, vajon mi lehet a a barna csomagolópapír alatt (korábban csak ajándékzacskóba tettem bele mindent). Az idén már a gyerekek kérték, hogy ismét így jöjjön a Jézuska, mert annyira jó volt. Az eddigi években mindig Anyukám előre megfőzte a halászlét, ahogy az idén is, így 24 - én reggel lementem bepanírozni a halakat, Ő kisütötte és több napon keresztül ezt ettük. Most ez is változni fog, mert mindhárom napra mást készítünk, viszont csak sütőbe bedobósat.
Bevallom sok időt töltöttem a közösségi oldalon az egyik csoportban nézelődéssel és ott minden évben van valami új trendi. Az idei évben pl már mindenki december elején elkezdte díszíteni a fát. Ez nekem nagyon nem jött be, mert ragaszkodom a hagyományunkhoz, amivel szerencsére az egész család egyet is ért. Vagyis december 23 - án bekerül a fa a lakásba délelőtt és este már vacsora, fürdés után, pizsamában, karácsonyi zenével a háttérben közösen díszítjük a fát, addig amíg készen nem vagyunk.
Ma reggel még elmegyek fodrászhoz, na nem azért, mert annyira ünnepi szeretnék lenni, hanem mostanra volt csak időpont és az előző hónap kimaradt a kiskutyák születése miatt, így elég ritkán nézek inkább tükörbe.Ma már a gyerekek itthon vannak, így délután sütünk Dalmával és remélhetőleg a tegnap legyártott csokilapok alá is elkészülnek a kekszek. Holnap még egy utolsó takarítás és a zserbó megsütése után következik este a fa díszítése.
Sokat gondolkodtam az elmúlt hetekben magamon, a környezetemen. Azt hiszem az idén nagyon sok minden változott és vele együtt én is. Megtanultam elengedni dolgokat, illetve feleslegesen nem halmozni, lényegesen lassítani a tempón, kevesebbet idegeskedni, nem rástresszelni mindenre. Úgy érzem mindenem megvan, mert itt áll mellettem a fantasztikus családom és szerintem nem is kell ennél több. Nem én leszek az a feleség, anya, aki karácsonykor beesik a fa alá fáradtan és semmihez nincs kedve. Ugyan nem készült el sok minden, amit beterveztem, de hát jövőre is lesz advent, karácsony. Ami viszont még soha nem volt. 18 év alatt egyszer mentünk el szilveszterezni a Férjemmel, de az idén már tutira megyünk, sőt! Új év első napjaiban lelépünk kettesben 3 napra, így kezdjük az évet.
A lényeg! Nem kell mindennek annyira tökéletesnek lennie, meg kell tanulnunk elengedni dolgokat, viszont vannak hagyományok, amelyekhez ragaszkodni kell, mert remélhetőleg a gyerekek is ezt viszik majd tovább. Nem éri meg kifáradni, mert akkor nem a szeretteinkről fog szólni az ünnep, csak magunkról.

Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepet kívánok!

2017. december 10., vasárnap

Karácsonyi szarvas pár

Akik rendszeresen nézik a facebook oldalamat, azok már láthatták, hogy így karácsonykor mennyire szarvas függő vagyok. Az idei évben azonban rájöttem, hogy bármilyen formában és mennyiségben jöhetnek a szarvasok 😀 Szóval! Már tavaly kinéztem magamnak szarvasokat a Pinteresten, mert igen csak függője vagyok ennek az "oldalnak" és ott láttam egy szarvaspárt, megvásárolható mintával. Akkor nem volt rá lehetőségem és már időm sem lett volna elkészíteni, így ez maradt az idei évre egy projekt. Szóval év elején megvettem a mintát itt és jól elterveztem mikor fogom elkészíteni. Persze nem így alakult, de a lényeg, hogy majd 1 hónapot vártak a szarvasaim arra, hogy kitömjem és összevarrjam őket.

 Tegnap, vagyis szombat hajnali 3.11 - kor felébredtem. Na jó, nem magamtól, hanem kaptam hangos ébresztőt és gondoltam legalább a család hadd aludjon, így felkeltem, benyomtam egy karácsonyi filmet és végre összevarrtam a szarvasokat (2 hete már ki voltak tömve a részeik). A hajnali fényeknél a rumliban fotózva
Kicsit jobb körülmények között

Végül elfoglalták a nekik tervezett helyet az adventi naptár tetején egy szarvasos gyertyatartó társaságában. Egyszerűen imádom őket

2017. december 4., hétfő

December 1. és 3.

A kislányunk rendszeresen megkérdezi tőlem, hogy melyik a kedvenc évszakom. Igazándiból mind a négyet nagyon szeretem, de van egy ténylegesen kiemelkedő, vagyis egy hónap, a december.
Nálam ez a hónap tényleg a várakozásról szól. Sajnos kimaradt 3 év ebből, a "munka" miatt, de akkor is igyekeztem a gyerekeknek örömet szerezni. Na, de vissza az eredeti verzióhoz 😊Gyerekkoromban Anyukám díszítette a lakást, de valójában a karácsony számomra az ajándékokon kívül soha nem jelentett semmi különöset, bár mindig vártam, hogy előző este elmenjünk a Vörösmarty térre megnézni a nagy karácsonyfát. Később már a december a munkáról szólt és a fáradtságról, hisz december 24 - én is igen későig dolgoztam, amikor még virágos voltam. 
A Férjemmel töltött első karácsonyunknál, ekkor 5 hónapos terhes voltam, vettünk egy fát és nem is nagyon izgatott a díszítése, Ő pedig sütötte a mirelit panírozott húsokat, én pedig csak álltam mögötte és néztem.  Bár, amikor megismerkedtünk, akkor rögtön az első találkozásnál elmondtam, tőlem ne számítson semmilyen konyhai tudományra, max. mosogatni fogok, de én az életben nem főzök semmit 😁
Majd jött a nagylány és hatalmasat fordult a világ. Na jó, csak a második karácsonyától. Ekkor kezdtem díszíteni a lakásban, bár nem sok terem volt, de olyan jó érzéssel töltött el, ahogy láttam rajta a meglepetést. Majd a fiúnk születése előtt már saját házban laktunk és ekkor tudtam elkezdeni igazából a díszítgetést. Emlékszem, december 5 - én, Dalma a nagyszülőknél volt és a Férjem Apósommal hozta haza a rattan garnitúrára Anyukám által frissen varrt huzatokat és az ablakokra a függönyöket, én pedig ragasztgattam az ablakokra a csillámos mikulásos matricákat és amikor hazajött hatalmas öröm volt. Ezen a karácsonyon Dalma egy babát kapott, de a család többi tagjának a kistesó volt az ajándék. Mátét raktuk be a fa alá 😀 Innentől tényleg jött az igazi készülődés. December 1 - től minden nap került fel valami dísz a lakásba és később már jött a sütés is, vagyis minden nap sütöttem valami apróságot is.
Ma, vagyis 2017.12.01 -én, a nagytakarítástól kicsit fáradtan (bár még csak a közepénél tartok) igyekeztem valami hangulatot csinálni mire a gyerekek hazajönnek.
 Az adventi naptár a legfontosabb 😀Persze december elsején csak a naptár kerül fel minden évben, a zsákokban a csokikkal, illetve csak a műfenyő girlandot kapja meg díszítésnek,
 illetve az idén, ahogy tavaly is, az "állkandalló" díszítése is elkezdődött, ahova felkerültek a tavaly varrt mikulás csizmák, amibe majd a télapó teheti az ajándékokat

Az adventi naptár stencilezett zsákjai közelről
Ma Apa is itthon volt, amikor a gyerekek megérkeztek, illetve a két kicsi és Ő is látta az arcukat, hogy mennyire örülnek ennek a minimális díszítésnek, mert Ők is érzik, hogy ilyenkor valami elkezdődik. A 17 éves ugyanígy tud örülni, ez az idén kiderült. Hatalmas élmény látni a szemükben a csillogást 💕

December 2.
Ma már az egész családot befogtam takarítani és szó nélkül segítettek. Máté, fiú létére kérte, hogy az Ő szobájába is tegyünk díszeket, persze a világítás volt az első, amit kirakott az ablakba. Sajnos ezen a napon többre nem futotta, mert este mentünk a kiállításra a kutyákért, ahol azért számomra kellemes karácsonyi hangulat volt.

December 3.
Valahogy éreztem az idén számomra ez a nap nem lesz olyan ünnepi, hiába advent első vasárnapja. Ez rányomta bélyegét az egész napomra. Ma nemcsak advent első vasárnapja és Ferenc névnap van, hanem Nagymamám ma 17 éve halt meg és ma Apukám névnapja is, aki ma lett volna 70. éves. Számomra ez a nap nagyon nehéz volt. Nagymamám iszonyatosan hiányzik a mai napig és azóta nem telt el nap, hogy ne gondolnék Rá. Ma Aput is annyira magam elé tudtam képzelni, hogyan viselkedne, miket mondana és szinte éreztem a közelségét. Sajnos a gyerekek azt az embert nem ismerték, akit én annyira szerettem, mert az utolsó pár évben már nem olyan volt, de arra az emberre emlékeztem, emlékszem mindig, aki sokszor nyakig olajos volt, soha nem mondta ki, hogy szeret, de éreztem, aki nagyon ritkán, de akkor tényleg jó tanácsokat adott és bizony volt olyan is, amikor nagyon szépen helyrerakott és az utolsó ilyen dolognál bizony megváltoztatta az életemet 19 éve.
Este Anyuval kimentünk Hozzá (itthon, a kertben vannak a hamvai, ami kifejezetten az én kérésem volt!) és gyertyát gyújtottunk, körbe mindenhol hó, közben még apró szemekben hullott és eszembe jutott, hogy már megint megúszta a hólapátolást. Tudom, szörnyű gondolat, de valahogy mindig úgy jött ki 25 éve, hogy soha nem Ő lapátolta el a havat, mert vagy szolgálatban volt akkor, vagy beteg volt, bár törött lábbal is feküdt már. Nagyon hiányzik, hogy nem hallhattam az egész napos zsörtölődését és morgását, mert biztosan nagyon utálta volna ezt a napot, de persze másnap mindenkinek elújságolta volna, hogy Ő bizony 70 éves 💔

2017. november 23., csütörtök

Kézzel festett selymek

Néhány hete kaptam egy üzenetet, amely első körben nagyon meglepett. A kérdés az volt, hogy tudnék - e kézzel festett selyemből dupla csatos tárcát készíteni? Éreztem, valahonnan ismerős a selyem, bár táska formájában, így google barátunkat hívtam segítségül és rátaláltam végül a facebookon a hölgyre. Ott azért egyszerűbb a kommunikáció számomra, hisz azonnal képeket, vagy hivatkozásokat is tudok küldeni. Így esett, hogy pár nap oda - vissza levelezés után megérkezett hozzám az első kézzel festett selyem a tárcához. Be kell valljam napokig csak nézegettem és próbáltam nagy levegőt venni, átgondolni mire végre elkezdtem kiszabni és varrni. Persze úgy bántam vele, mint a hímes tojással 😛 
Végül elkészült a próbadarab, postára adtam és vártam a másnapot, hogy mi lesz a vélemény. Szerencsére nagyon pozitív volt. Időközben megérkeztek a fém színű tárca keretek is a folytatáshoz, bár amikor megrendeltem őket, még egyáltalán nem volt biztos, hogy általam készülnek majd még társak. Végül megérkezett az új kézzel festett selymeket tartalmazó boríték 10 + 1 db, amelyek egyesével szépen feliratozva voltak, hogy milyen színű bélés és tárca keret lenne a hozzájuk a megfelelő párosítás. A színek egyeztetése közben kiderült, hogy az egyik selyem bizony az enyém 💖
Bevallom, iszonyatosan ideges voltam végig, mert itt ugye nincs lehetőség a rontásra és több esetben még a javításra sem, így lassabban is ment a varrás, de ugyanakkor igyekeznem is kellett, mert az egyik kutyánknál készültünk a szülésre. Mire eljutottam odáig, hogy a kereteket varrtam, Andrea elárulta, hogy bizony meg fogok lepődni, hogy hova is készülnek a tárcák. Na, ettől még idegesebb lettem 😋
Végül egy csütörtöki napon postára adtam őket, bár a csomagba csempésztem meglepetést is, mert ugye azért csak egy drága "dologról" van szó, ahol úgy éreztem még inkább nem fér bele a haszontalan leeső rész, így a még megmaradó, "használható hulladékból" gyorsan húztam be gombokat és fülbevalókat készítettem belőlük.

Igazából nagyon gyorsa kellett fényképeznem, mert aznap éppen szépen sütött a nap, kb fél órát, de szerintem így is átjön a képeken a szépség, az elegancia. 




Azt hiszem, hogy mind közül a kékek voltak a személyes kedvenceim
Hihetetlen érzés volt a kezembe venni a selymeket, megvarrva viszont az az elegancia, a finomság leírhatatlan érzés 💖
Végül kiderült, hogy az általam készített tárcák többed magukkal, családi formában Milánóban, egy Design kiállítás és vásár keretében fognak debütálni. Na, ez még most is felfoghatatlan számomra 💖
Hamarosan lesznek profi képek is ám a tárcákról, de addig is gyönyörködjetek Andrea fantasztikus világában és a többi csodában, amelyek szintén az általa megálmodott és megfestett selymekből készültek.

Amennyiben tetszett a poszt, akkor kövess a facebookon, hogy hamarabb értesüljél az újdonságokról 

2017. október 24., kedd

Rózsás alkalmi táska

A fekete színű táska után gyorsan készítettem egy rózsás alkalmi táskát is


Szintén az új design részeként

Méretei
bronz színű 18 cm - es íves keret
magassága kb 21,5 cm
szélessége alul kb 19,5 cm
talpa kb 7 cm

2017. október 12., csütörtök

Kamasz szoba átalakítás 3. rész

Ott hagytam abba, hogy hétfőn megtörtént a kipakolás, a bútorok átmozgatása és a korábban még barack színben játszó dryvit felületeket átfestettem fehérre. Már önmagában ettől teljesen más lett a szoba, sokkal világosabb, frissebb és valóban FEHÉR 😊
Az internetről próbáltunk kinézni valami teljesen elütő színt, mert az ágy végében a falnak szerettem volna valami mást. Valami sötétebb, szürkés színt kerestünk, így eset a választásunk szintén Poli - Farbe Platinum "Sulyom" színére. Már 1 rétegben fantasztikus volt a hatás. A legkisebb kiszerelést vettem, 1 l -t. A kiadóssága fantasztikus, még az én béna festő tudásommal is 😀
Ilyen lett 1 rétegben. Úgy döntöttem, hogy a lambériás "ablakot" is átfestem vele. Miután elkezdtem hengerelni és a lambéria nútjába ezáltal nem ment festék, a végeredményt látva Dalmával úgy döntöttünk, hogy maradjon így. Teljesen más lett a hatása.

 Közben Dalma a Nagymamám szekrényét alapozta és festette, ami Sárától került át az Ő szobájába. Na, most fogtok megkövezni, de! Kipróbáltam egy festéket, az alapozójával együtt, amelyet bútorra javasoltak többen, mely oldószeres, mert nem volt kedvem a végén waxolni. Sajnos nem jött be, de nagyon nem 😕Sajnos sem ecsettel, sem hengerrel nem tudtam szépen dolgozni vele. Így végül maradt a jól bevált Harzo alapozó és a beltéri falfesték és igen falfesték! Tökéletes lett a fedés és nem volt csíkos sem.

Íme a végeredmény!
 Emlékeztek? Ezen a falon volt a nagy barna faragott szekrény
Illetve ezen a falon az írószekrény
Most egy világos, átlátható tér lett. Az ágy így letakarva kanapé hatású, mert megtartottuk a  régi nagy párnákat, amelyek az ágy mellett voltak (szigetelés miatt), mert ha vendégek érkeznek Dalmához, akkor elő lehet őket venni és arra tudnak ülni.
Nagyon tetszik ez az éles kontraszt és ehhez a színhez nagyon sok kiegészítő szín illik.

 Korábban itt volt az ágy. Dalma megkapta Sára asztalát és miután balkezes, így a fény nem vet árnyékot Neki. Az asztallal szemben lévő két ablakot amúgy ritkán használjuk, vagyis a redőnyöket nyáron csak szellőztetéskor húzzuk fel picit, mert innen ömlik be a meleg. Az ablakpárkányban elfért a számítógépe, így már az sem a földön koszolódik.
 Egymás mellett a régi és az új. Az IKEA -s szekrény maradt a helyén és mellette a már fehér Nagymama szekrénye, mely új fogantyúkat kapott, mert sajnos a régiek szétmentek már nagyon.

Kb 3 éve vettem 2 db bonanza éjjeli szekrényt, amelyet átfestettem fehérre, de valahogy sehol sem találtunk neki helyet, így Sára szobájában voltak. Most Dalma dolgait elpakolva tudatosult bennem, hogy a tankönyveit nem tudja hova tenni, így ezt találtam megoldásnak. Sajnos ugyan az asztal alá nem megy be teljesen, de sebaj, mert így a tetejére virágokat tudok tenni 😀
 Dalma választotta a színeket, így a nagy része Pentart szürkét kapott, a belső részek pedig szintén Pentart türkizkék színt. A végén színtelen wax -al zártam.

Bevallom és nem azért, mert én találtam ki, de a szoba sokkal nagyobbnak tűnik a valóságban, melegebb és nagyon kuckós is lett, na meg talán felnőttesebb is. A dolgai nagyon jól elférnek, bár a ruhakupac azért most is feltűnik néha 😀

2017. október 11., szerda

Csajos kiskáska / neszesszer


Az egyik kedvenc Santoro design textilemből, illetve textiljeimből készítettem egy kistáskát, vagy neszesszert.

Méretei:
15 cm - es fém táska keret
szélessége alul 16,5 cm
magassága 15,5 cm
talpa 5,5 cm

2017. október 10., kedd

Fekete alkalmi táska


Már egy ideje foglalkoztatott hogyan nézne ki ezzel a fajta íves kerettel egy táska. Most végre elkészült. Nekem nagyon tetszik, egy igazi különleges, alkalmi kis táska sikeredett

Méretei:
bronz színű 18  cm -s íves keret
alul szélessége kb 19,5 cm
magassága kb 17 cm
talpa 6cm

2017. október 8., vasárnap

Kamasz szoba átalakítása 2. rész

Szóval! Az átalakítást arra a hétre terveztük, amikor Máté táborban van, mert így addig az Ő szobáját neveztük ki "raktárnak", illetve Dalma is tudott hol aludni. 
Miután annyira jól elterveztem, hogy a lányok szobájában a bútorok hogyan fognak helyet cserélni, persze mindent kimértem előre, így lebeszéltük, hogy hétfő délután jön segítség és Férjjel együtt átmozgatják a bútorokat a két szoba között. 
Reggel nekikezdtem kipakolni Sára szobájából, illetve a szekrényeiből. Persze hamar végeztem és Férj napközben telefonon többször is elmondta nehogy nekiálljak egyedül bútorokat tologatni, de ilyenkor lassan telik az idő, így nem egyedül, hanem Anyukám segítségével legalább Sára szobájában hozzáfogtam. A terv az volt, hogy Sárától az íróasztal, ami eredetileg étkezőasztal, de lecsukható a két oldalam, megy be Dalmához és onnan pedig az írószekrény kerül be Sárához. Másik két szekrény is helyet cserél, mert Dalmának a sötét nagy faragott szekrény, ami egyébként akasztós, de kicsi, az megy be Sárához és onnan átjön az Ő akasztósa, amit a nagyszüleimtől örököltem.
 A két cserére ítélt szekrény

Végül sajnos Sára szobájában addig tologattam a bútorokat, amíg végül kiderült, hogy sajnos a nagy faragott nem fog elférni 😪 A szekrény az egyik helyen kb másfél cm, a másikon pedig 5 cm híján nem fért be. Ekkor jöttek a fiúk és vittek mindent oda, ahova mondtam. Azért jó, hogy már előre megnéztem a valóságban mindent, így nem a fiúk kaptak idegbajt tőlem 😜 Végül ez a faragott szekrény ideiglenesen lekerült Anyuhoz és nagy valószínűséggel eladásra kerül majd, ami amúgy nagyon sajnálok.
A nap végére legalább Sára örült, hogy van egy kicsit átrendezett szobája, illetve az írószekrényért teljesen odáig volt és van

 Már hétfőn reggel levettem az összes függönyt, ami a plafonról egészen a földig lógott le és ahol elértem a falakat (akkor még a bútorok a szobában voltak) elkezdtem lemosni, majd festeni. 

 Az ágy végében egy gipszkartonos fal van, rajta pedig a légkondinak a csöve megy végig, ami amúgy szintén befolyásolta itt is a szekrény elhelyezkedését, de itt más megoldással legalább befért.

Itt jól látható, hogy korábban már lefestettem az eredetileg külső dryvitos falat fehérre. Bevallom, hogy sokkal jobban nézett ki így "fehéren", mint eredetileg a barackos színnel, de csak messziről sajnos, Közelről már nem volt szép látvány, mert átütött a barack szín, nem ült bele szépen az apró mélyedésekbe a festék. 
Nagyon szeretem Juditu blogját és hihetetlen hasznos tanácsokkal, ötletekkel lát el minket. Itt olvastam a falfestésről is, vagyis a festékről. Sokan Hérát használnak, ahogy mi is ezt tettük, de valójában sosem szerettem. Juditunál olvastam először a Poli - Farbe Platinum beltéri falfestékről és gondoltam kipróbálom, mert erre a felületre már nem találtam más megoldást. Hihetetlen volt a különbség, illetve az idő. Tényleg nem csöpög, teljesen takar már 1 rétegben is és beül a dryvit mélyedései is, anélkül, hogy leszakadna a vállam az erőlködéstől és hihetetlen fehér. Az árát bőven behozza a fedőképessége és az idő megspórolása, no meg az izomláz elmaradása. Ez utóbbi azért volt, de csak a létrázás miatt 😜

Ezek után nagyon felbátorodtam, felbátorodtunk és kerestünk a fehértől teljesen elütő színű színt, szintén ebből a márkából, mert az egyik falnak mást álmodtam meg.

Folyt. köv.

2017. október 6., péntek

Santoro dupla keretes tárca - bézs



Egyszerűen ki kellett próbálnom hogyan mutat ebben a formában ez az igazán csajos Santoro design textilből készült dupla keretes tárca
Bevallom, a végeredmény engem magával ragadott 💘
Remélem Nektek is tetszik

Méretei
10 - es szögletes dupla tárca keret
alul kb 12 cm széles
magassága kb 9 cm
talpa kb 4 cm

2017. október 5., csütörtök

Kamasz szoba átalakítása 1. rész

Akinek van kamasz gyermeke, az tudja igazán, hogy mielőtt bemegy a szobájába minden tekintetben nagy levegőt kell vennie 😛Igazából nem sűrűn megyek be, vagyis mentem, csak a szobájában alvó kutyát kiengedni és nyomtatni. 
Már lassan fél éve ígértem a lányoknak, hogy átrendezem a szobájukat és majd nyáron, mert akkor Dalma tud segíteni. Na, ez nem így történt, vagyis csak félig - meddig, mert ugye elment dolgozni. Láttam, hogy a munka milyen hatással van rá, ezért úgy döntöttem, hogy a sötét kamasz lyukból kap egy felnőtt szobát. Sajnos anyagilag nem fért bele sok minden, így a meglévő bútorokkal kellett gazdálkodnom. 
Annyit még érdemes tudni a szobáról, illetve az én dolgozós szobámról is (a kettő együtt van), hogy eredetileg, amikor a szüleimhez költöztünk, akkor ez egy fedett terasz volt és 3 éve karácsonykor ebből, illetve itt készült el Dalma szobája és az én dolgozóm, ami akkor még étkezőként funkcionált.
Ami még szembetűnő lehet a képeken, azok az ablakok, illetve a magasságuk. Miután a terasznál csak egy igen alacsony parapet fal volt körben, ami le is volt dryvitozva így anno át kellett gondolnunk, hogy milyen megoldással járunk jobban. A kőműves munkát el akartuk felejteni, mert azért az bontással,  koszolással jár, illetve nem jött ki volna az sem olcsóbban, ha ezt a verziót választjuk és kisebbek a nyílászárók. Persze jobban lehetett volna pakolni, de mindegy. Így akkor jött a nyílászárós és pont akkora ablakokat gyártatott, amik ide kellettek, bár több hét volt az elkészítés, de fél nap alatt, minimális kosszal be is építették azokat.

 Az ajtóból ez a látvány fogadott általában, bár a képen fény is van a szobában, ami amúgy nem sűrűn fordult elő

 Azt hiszem ez a látvány többünknek ismerős. 
Ez amúgy egy már korábban átalakított, vagyis átfestett IKEA -s írószekrény, ami pont azért került be Dalmához, hogy rá tudjuk csukni az ajtót és ne ezt a látványt kelljen nézegetni. Na, ez az a 3 ajtó, amely talán egyszer volt becsukva, mert a másik szekrény pakolásánál útban volt.
 Itt azt hiszem minden van, még az is, amit el sem tudnánk képelni 😛 és persze soha semmit nem talál meg.
Itt már az írószekrény el lett húzva a faltól és a sötétebb faragott szekrény mellett látszik, hogy van egy lambériázott, bepolcozott rész, ami szintén minden féle "kincset" rejt. Amúgy a lambériázott rész egy eredetileg volt ablakot takar.

 A szoba másik fele, ahol alszik, vagyis aludt. Amúgy ha a géphez akart leülni, akkor a széken található nagy ruhakupac átkerült az ágyra 😛
 Az ágy végében volt annyi hely, hogy kb fél éve betettem oda egy IKEA IVAR szekrényt, amire legalább a korábban földön heverő holmik egy részét fel lehetett pakolni.

Tudom, nem illik így kiadni egy gyereket, de most a változás kedvéért muszáj volt és Dalma sem haragszik érte, mert az új szobáját imádja 💕

Folyt. köv.

2017. október 4., szerda

Koronás hímzett dupla tárca

Nyáron végre sikerült befejeznem a régen félbehagyott nagy keresztszemes képemet és hímeztem házassági évfordulós képet is + nászajándékba illatpárnákat. Imádok hímezni, na 😊
Ki kellett próbálnom, hogy hagyományos vászonra keresztszemezni milyen, hogyan sikerül. Tavasszal jól bevásároltam DMC osztott hímzőfonalakból, de nem csak a hagyományos egyszínűekből, hanem vettem néhány színátmeneteset is
 Kellett egy korona 😜


A végeredmény pedig ez a hímzett koronás fehér dupla csatos tárca egy picike csipkével
Nekem szerelem, az biztos 💘 

Amennyiben tetszett a bejegyzésem, akkor kövesd a facebook oldalamat a folyamatosan frissülő tartalomért 

2017. szeptember 27., szerda

Félbehagyott keresztszemes kép

Egy réges-régen, vagyis 7 éve abbahagyott keresztszemes hímzéssel kezdődött a nyaram, 
pontosabban vele.

Amikor a legkisebb gyermekünkkel várandós lettem, akkor tudtuk, hogy sokat kell majd pihennem, feküdnöm. Akkor határoztam el, hogy bizony keresztszemezni fogok. Akkor nem igazán hittem benne, de vettem egy újságot, amelyben kettő hajó is volt. Hihetetlenül tetszett, de azt sem tudtam hol kezdjem, még aza alapanyag beszerzését sem. Majd miután körbejártunk Pesten minden kézimunka boltot, az újság hátuljában végül találtam egy igen közeli helyet Vácot, ami tőlünk kb 15 perc autóval. Nagyon kedvesek voltak és elkapott a gépszíj rendesen. Ekkor készültek a hajók és az órák is, amelyet ITT láthattok egyben.
Majd nagy volt a lendület és következett a fent látható kép, vagyis az, ameddig eljutottam vele. Kb 7 7,5 éve így várta a befejezést. Közben egyik karácsonykor elővettem, de nem sokat varrtam rajta, mert nem volt türelmem. 
Most azonban nagyon eltökélt voltam a befejezésében. Akkor már tudtam, hogy Dalma szobáját ki akarom festeni és eredetileg ezt a képet anno Ő választotta. Úgy voltam vele, hogy most akkor is befejezem és addig nem is kezdek bele másba. Bevallom napi 6 órában varrtam folyamatosan és majd 1 hónapig készült, mert ugye azért itt vannak a kutyák is, vagyis akkor még a picikre állandóan rá kellett nézni, ami persze sokszor egyenlő volt az ottragadással 😜
Na, de térjünk vissza a képre. Amikor folytattam, akkor a ház feletti fás résszel kezdtem és nagyon idegtépő volt kb 3 napig, mert egyszerűen nem akart valahogy kirajzolódni a kép. Majd átestem a holtponton és nagyon szépen haladtam, de tényleg így is majd 1 hónap alatt fejeztem be. A kontúrozásra már  sem időm, sem türelmem nem volt, mert az kb még időben ugyanennyit igényelt volna és szerintem így is látszik minden.
Még jó ideig a szekrényemben pihent, mert nem tudtam kitalálni mibe is tegyem bele, mert sajnos ahova régen jártam kereteztetni, Ők már nem dolgoznak, másban pedig nem bíztam meg (az egyik közösségi csoportban olvasottak után). Maradt a kedvenc helyem, az IKEA. Sajnos a képhez megfelelő méretű keretet nem kaptam, így nagyobbat választottam, ebben azonban a paszpartú sem passzolt sehogyan. Majd jött az ötlet, hogy akkor készítek bele egy másikat is. Újabb probléma, hogy ez szép és jó, de mivel "vonom be" ? Az itthon található papírjaim sehogy sem passzoltak a képhez. Majd emlékeztem rá, hogy Pure Design Évinél láttam már olyan megoldást, ahol a paszpartút textillel vonja be. Na, akkor keresés az anyagok között. Dalma szobája ekkorra már ki volt festve, így azonnal a fal színéhez is tudtam nézni az anyagokat. Megint csak, mily véletlen 😛 az IKEA -s anyagok között találtam egy színben tökéletesen passzoló, vagyis a fal színével teljesen megegyező anyagot. Féltem, hogy a felkasírozás nehéz lesz, de szerencsére nem így volt.




Íme a végeredmény, ami persze az üvegnek köszönhetően szinte fotózhatatlan.

Ja, hogy a fal színe milyen? Azt majd egy másik bejegyzésben megmutatom 😁😜

2017. szeptember 23., szombat

Nyári festegetős, átalakítós

Szinte egész nyáron nem jelentkeztem, melynek elsődleges oka, vagyis okai a gyermekeink😊. Több éven keresztül, amíg alkatrészes webáruházam volt, sajnos ez az időszak kimaradt az életünkből, így a szünetekben igyekszem inkább Velük tölteni az időt. Bevallom, ez a nyár inkább a festésről szólt, mert kellett ismét a lelkemnek.
A nyaram valójában május 28 - án indult, egy átvirrasztott éjszaka és egy nagyon nehezen beinduló szülés után. Ezen a napon megszületett a harmadik, a "C" - s angol cocker spániel almunk. Akit esetleg érdekelnek a picik ITT megtekintheti őket 10 hetesen, de az oldalon természetesen láthatóak kisebbnek is. Na, ez volt a reklám helye 😛 

Az első hetek nagyon fárasztóak, de csodásak is egyben. Időközben rájöttem arra is, a tavalyi első alom kölykeinél, hogy mennyivel másabbak, mennyire másképpen viszonyulok hozzájuk, mint az anno vett kutyáinkhoz, akiket természetesen imádok! 

Közben elkezdődött a nyári szünet is és erős késztetést éreztem, hogy egy 7 évvel ezelőtt félbehagyott nagy keresztszemes képem kivarrását befejezzem. Közeben tudtam gondolkodni, a picikre és a gyerekekre is figyelni. 
Róla majd szintén egy másik bejegyzésben írok bővebben

Közben a nagylányunk elment nyári diákmunkára, mert ugyebár, ha nyaralni szeretne, akkor legalább a költőpénzt keresse meg magának. Nagy puffogások közepette belement, hogy 1 hónapot dolgozzon, majd az hamar letelt és jött a folytatás 😜 Rájött, hogy milyen jó, ha van saját pénze és még örömmel is jár be nap mint nap, ja és számítanak rá. Talán kicsit kezd felnőni és ez rávilágított valamire, pontosabban a sötétség, rendetlenség, ami közben állandóan a szobájában fogadott. Egy fantasztikusan világos szobából sikerült Dalmának egy igazi sötét, kamaszszobát varázsolnia, ahova utáltam bemenni. Itt jött az átrendezés és festés gondolata, mert megérdemli 💕 Persze jó kis figyelem elterelés is volt, mert a középső éppen indult élete első ottalvós táborába, 1 hétre, ami engem nagyon megviselt. Erre a hétre időzítettem a szoba átalakítását. 
Ez természetesen az előtte verzió, de érzékelhető miért akartam kezdeni vele valamit. Az átalakításról szintén később írok, sok - sok fotóval.

Közben persze agyaltam már a saját szobámon, a dolgozón is. Soha nem volt jó semmi, ahogy éppen volt. Így több aprónak, vagyis inkább jelentéktelennek tűnő dolgomat is átfestettem, mert bár az alap szín fehér, de most vágytam valami másra is, színekre és formákra, újabb tárolási lehetőségekre és persze arra, hogy valamilyen formában a varrás kellékei egyben legyenek és mindig kézközelben.

2 hete a bútoraim egy részét is átmozgattam,ami első körben hülyeségnek tűnt, majd rájöttem több helyem és fényem is lett. Mindvégig hatalmas káosz, vagyis inkább borzasztó rendetlenség volt mögöttem, mellettem és a héten felkerült végre az "I" - re a pont, sőt! Tegnap már volt helyem varrni is 😜
Sokat fotóztam, amelyeket a későbbi bejegyzésekben láthattok majd, de a háttérben végig látszik a rendetlenség, az összevisszaság. 

Viszont ez megfizethetetlen látvány, amikor kinézek és ez vár rám. Imádom Őket! 💖 Persze van, hogy az egész csapat így bámul befele a lakásba

Jaj és persze Dalma augusztusban elment 1 hétre nyaralni, mi pedig eljutottunk 48 órára "pihenni" a másik két gyermekkel, mert a kutyákat nem tudtam több időre itthon hagyni